Polgári Anett vagyok,

gyógypedagógus-logopédus; emellett foglalkozom jóga-, és babamasszázs oktatásával, szülés utáni regenerációval, masszírozással, dúlai szemléletű szülésfelkészítéssel.

Szívügyem, hogy a nők boldogan, harmonikusan éljék meg várandósságukat, a szülést, a szülés utáni időszakot, az anyává válást, és a babával való együttlétet. Mindezt várandós gondozással, a jóga eszköztárának alkalmazásával, a fitmummy posztnatális programmal, babamasszázs oktatásával és svédmasszázzsal igyekszem segíteni.

Gyógypedagógusként gyermekek fejlesztése is a mindennapjaim része. Szerintem minden gyermek egyéniség, ezért fontosnak tartom az egyedi figyelmet feléjük, hogy jól érezzék magukat a fejlődési folyamat során. Óvodás és kisiskolás korú gyermekekkel is foglalkozom, többek között artikulációs-, megkésett/akadályozott beszédfejlődés-, beszédészlelés-, beszédértés terápiát végzek. Segítem az iskolára való felkészülést, az iskoláskorúakkal pedig a tanulási nehézségeken jutunk át együtt. Ebben a terápiás kutyám, Mikey is sokat segít nekem. :)

A jóga meghatározó része az életemnek, személyiségem fejlődésének, és útja önmagam megismerésének. Alapjaiban változtatta meg életmódomat és –szemléletemet. Végeztem hatha-, yin-, női-, kismama-, baba-mama-, gyerek-, gerincjóga oktatóképzést; a megszerzett ismereteimet, tapasztalataimat 2012 óta adom át gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Női holisztikus szemléletű ismereteimet többek között a Naliní Női Szertartás Vezető képzéssel, valamint Szakrális Körtánc oktatói képzéssel is bővítettem.

Szabad időmben folyamatosan képzem magam, számomra nagyon fontos a tanulás, fejlődés.


Szeretettel várom a szolgáltatásaimmal a gyermekeket és a felnőtteket egyaránt!
Készüljünk együtt! :)
  • Adrienn
    10 éves kislányunkat vittük Anetthez és Mickeyhoz másfél órás foglalkozásokra. A szövegértést és nyelvtant gyakorló feladatok mellett jógázás és kutyusozás is belefért a foglalkozásba. Sok jó élményünk volt és hasznosnak bizonyultak a foglalkozások. De ha egy dolgot kell kiemelnem; kislányunk már nagyobb, néha egyedül megy le a Bikás parkba egyet sétálni. Egyáltalán nem fél a kutyáktól. Köszönjük, Anett!
    Adrienn
  • Zsuzska
    Kisfiam Anetthez járt logopédiai fejlesztésre, amit nagyon szeretett Anett kedvessége, türelme, a feladatok sokszínűsége, és persze Mikey miatt. Anettnek köszönhetően hamar hallható volt a javulás, néhány hónap alatt pedig teljesen eltűntek a gubancos hangok. :)
    Zsuzska
  • Nóri
    Anettel még friss anyukaként találkoztam és volt lehetőségem kicsit rendbe tenni a testemet szülés után és jól átmozgatni Zozit. Fantasztikus óráink voltak együtt, Anett egész személyéből árad a hivatásszeretet és a szakértelem. Három évvel később újratalálkoztunk vele, mint fejlesztővel és logopédussal. Szakértelmének köszönhetően kisfiam nem csakhogy megszólalt, de hétről-hétre látványosan fejlődött. Közel egy év után már verseket jegyez meg és egyre többet kommunikál velünk. És persze minden héten repülünk Anetthez és Mickey kutyushoz.
    Nóri
  • Erika
    Anett profizmusán túl szívét-lelkét teszi minden gyerekfoglalkozásába, Mikey a hab a tortán, irtó cuki és ő is vérprofi!
    Erika
  • Orsi

    Szülőként rengeteget köszönhetek neki, hogy a beszédhibás, szorongó, idegrendszeri értetlenséggel küzdő gyermekem idén már négyes átlaggal fejezte be az iskolát, sokkal nagyobb az önbizalma, és megtalálta a helyét a társai között.

    Orsi
  • Ákos anyukája

    Nem csupán logopédus, hanem egy széles látókörű, jól képzett fejlesztő pedagógus.

    Ákos anyukája
  • Orsolya

    Remek szakember, mind a logopédia, mind más, kapcsolódó részképesség-fejlesztés terén. Végtelenül alapos, lelkiismeretes és gyerekközpontú. A legjobb szívvel ajánlom mindenkinek.

    Orsolya
  • Éva
    A lányom nagyon élvezte a jógaórákat, mindig örömmel várta a következő foglalkozást. A lelkes és csupa mosoly oktatójuk vezetésével megtanult pózokat mindenkinek szívesen megmutatta és a maga örömére is gyakorolta itthon. Sajnos az oviban csak egy évig járhatott, pedig szívesen beírattuk volna a következő tanévre is.
    Éva
  • Márti
    Anett hónapok óta foglalkozik a kisfiunkkal, akinek logopédiai - többek között beszédértési, beszédészlelési problémái vannak. Végtelen türelemmel és kedvességgel fordult a gyerkőchöz, a foglalkozásokat a maga barátságos, szerény módján, de mégis kellő hatékonysággal tartja. Az órákra mindig alaposan felkészül, sok kiegészítővel, játékkal dobva fel azokat. Visszacsatolást, tanácsokat, praktikákat rendszeresen kapunk tőle, így ezek alapján mindenkinek, aki hozzánk hasonló cipőben jár, szívből ajánlom.
    Márti
  • Krisztina
    Anettel az óvodai logopédiai fejlesztésen találkoztunk. 2 éven keresztül segített a fiamnak a hangok kialakításában. Ez idő alatt nagyon sokat fejlődött a fiam hangképzése és a dadogása is. Nagyon szépen köszönjük a kedvességét, a sok mosolyát!
    Krisztina
  • Andrea
    3 éves korától foglalkozik a lányommal Anett. A gyermekem nemcsak közreműködik a foglalkozásokon, de imádja Anettet és itthon is szívesebben csinálja a gyakorlatokat. Rengeteg hanghibáján sikerült már javítani, mely Anett türelmének és hozzáértésének köszönhető.
    Andrea
  • Szandra
    Fontos, hogy ebben a másállapotban, amellett, hogy a testünk változik, a pocakunk gömbölyödik és ez természetes, normális, azt is megélhetjük, hogy ezzel nem vagyunk egyedül. Természetes, ha olykor fáradtabbak vagyunk, vagy néha-néha fáj a hátunk, vagy másként esik a gyakorlás. Itt mindenki megérti, tudja, miről beszél a másik. Különleges és feltöltő hatása van egy-egy kismama órának.
    Szandra
  • Orsi

    Anett, sokkal több volt, mint egyszerű logopédus. Amellett, hogy Ákos fiamnak tökéletesen korrigálta a beszédhibáját, az emellett fennálló tanulási nehézségeivel is komplexen foglalkozott. Többek között olvasási, szövegértési, finommozgásos feladatokat, illetve feszültségoldó gyakorlatokat is végeztek, melyek maximálisan hozzájárultak ahhoz, hogy Ákosnak nem kellett osztályt ismételnie alsó tagozatban.

    Orsi
  • Linda
    A kismama jóga segítségével tudatosan sikerült időt szakítanom a hétköznapok tennivalói között, hogy kapcsolódjak a bennem növekvő kisbabámmal. Megtanultam általa olyan légzéstechnikákat, amik a szülés folyamán nagyon hasznosak voltak, sokat segítettek.
    Linda
  • Tekla
    Kismamaként a jógát igazi ajándékként éltem meg. Sokat segített abban, hogy a várandósság 9 hónapjában frissen tartsam a testem, feltöltsem magam energiával. És ami számomra a legfontosabb volt, hogy csodás érzés volt ilyen formán együtt mozogni, összehangolódni a pocakomban növekvő kisfiammal.
    Tekla
  • Szandra
    Amikor jógázni kezdtem , az vezetett, hogy a sok munka mellett és ebben a rohanó világban, ha heti 1-2 alkalommal is, de tudjak magamra, befelé figyelni, kicsit lelassulni. Ez, amikor gyermeket vártam, még fontosabbá vált számomra. Anettel a kismama órákon találkoztam. Amellett, hogy az órák jólesően átmozgattak és energiával töltöttek el, tudtam magamra és a kisbabámra figyelni, segítette a kettőnk összehangolódását. Olyan légző-és lazító gyakorlatokat, technikákat sajátítottam el, amiknek a mindennapokban, illetve a szülésre való felkészülésben is nagy hasznát vettem. Mind a fizikai jóllétem, mind a lelki felkészülésem támogatta a kismama óra. Anett jóga óráin mindig biztonságban érezhettem magam, nagyon felkészült oktató. Bátran lehetett az órákon kérdezni, pontos instrukciókat kaptunk, mindig tudtuk, melyik gyakorlat mit segít, támogat, mire jó. Ez a tudatos gyakorlás, jelenlét is támogatta a szülésre való felkészülésemet. Az órákon Anett mindig figyelt ránk, megkérdezte, kinek most mi esne jól és aszerint alakítottuk az aznapi gyakorlást. Köszönöm!
    Szandra
  • Zsófi
    A huszadik hét környékén kezdtem el kismama jógára járni. Nagyon jól esett az a heti másfél óra, amikor a nagyobb gyereket másra bízva relaxálhattam és gondolatban csak a kisebbikkel foglalkozhattam. Az órákon nagyon nyugodt légkör várt, Anett mindegyikünk aktuális nyűgjeit végighallgatta és eszerint alakította a gyakorlatokat. A kíméletes mozgás és nyújtás már egy-egy alkalom után segített a görcsölő lábaimon és a sajgó csípőmön is! Az órákon szóló zenéket hallgattam végig a hosszú vajúdásom során is, így könnyű volt felidézni a jógán átélt relaxált állapotot. Ez nagyon sokat segített abban, hogy végig nyugodt maradjak és alig érezzem az idő múlását.
    Zsófi
  • Eszti
    Mit adott nekem a jóga? Egység érzést. Egy hiteles és megbízható személy iránymutatásával, mint Anett, számomra ez a legtökéletesebb mozgásforma. A testemet edzem, miközben a koncentrációmat javítom, és az óra végére a lelki egyensúlyom is helyreáll. Erőt, önismeretet, kiegyensúlyozottságot kaptam a jóga gyakorlásával. Köszönöm!
    Eszti
  • Zsanett
    A jóga nekem segít lecsendesedni, befelé figyelni, felszínre hozni a női energiáimat.
    Zsanett
  • Petra
    Szerettem minden percét de főképp az oktató személyét. Minden alkalommal körül tekintően figyelt ránk, mi pedig azt vettük észre hogy hamarosan már megtartottunk egy egy gyakorlati elemet. Igazi önismeret csak ajánlani tudom mindenkinek.
    Petra
  • Kamilla
    Marci mindig jókedvűen, felszabadultan érkezett vissza a jóga órákról társaival. Játékos elemekkel le tudta kötni a figyelmüket Anett, ami 4-6 éveseknél nem mindig egyszerű. Megtanultak relaxálni, helyesen lélegezni, jól megmozgatták magukat az ovis nap végén és nagy örömükre közben még mondókázhattak, énekelhettek, kuncoghattak is.
    Kamilla
  • Beáta
    A jógaóráidon megteremtetted a maximális kikapcsolódás, ellazulás közegét. Amellett, hogy a csoportot vezetted, mindenkire egyenként is odafigyeltél. Sokat kaptam Tőled mind lelkileg, mind egészségileg a jóga által- hálás köszönet érte!
    Beáta
  • Kata
    Nekem a jóga feltöltődést, nyugalmat ad a stresszes hétköznapok után. Azt szeretem benne, hogy itthon is lehet csinálni a gyakorlatokat, viszont Anett nyugtató hangja ad egy olyan pluszt, ami miatt érdemes hozzá járni.
    Kata
  • Ági
    Anettel a jóga utazás egy másik dimenzióba. Elfelejted a napi gondokat és problémákat. Megtanulsz befelé figyelni, a saját tested reagálására. Pozitív kisugárzása , elfogadó szeretete mindenkit vonzott óráira. Azt a harmóniát amit közvetített felénk azóta sem tudta betölteni senki.
    Ági